Hírek
Magyar ételek normálisan, csavar nélkül
Magyar ételek normálisan, csavar nélkül
Magyar ételek normálisan, csavar nélkül
Magyar ételek normálisan, csavar nélkül
Duis sit amet mi id neque elementum gravida

Kissé elátkozott helynek tűnik a Hegyvidék üzletközpont, eddig ugyanis nem sok étterem maradt itt életben. Nemrég a viszonylag üzembiztosan működő, és kellemesen jó pizzát készítő Na Pasta bisztró zárt be, jóval előtte az egyik kedvenc menüzős helyem, a Szervusz. Aztán megint nyílt valami, de annak a nevére már nem is emlékszem.A pláza legnagyobb étterme Bruno&Bruno névvel indított, majd hamar nevet és séfet váltott, és Tanti néven kapott is rekordsebességgel egy Michelin-csillagot. Ám ennek nem sokáig örülhettek: Pesti István séf ugyanis elhagyta az éttermet és Tatára költözött. Jött a helyére Heiszler Olivér, ő még meg is tartotta csillagot, de az ő távozása után a Tanti kezdett végleg haldokolni kezdett, majd nemrégiben végleg bezárt.

Ebbe a kavarodásba érkezett rakétaként Huszár Krisztián, akinek a Beszálló bezárása után éppen jól jött egy újabb kihívás a tavaly elindult Fáma mellé, és már meg is nyílt a Zuzu, ami kifejezetten a magyaros ételeket helyezi előtérbe. Huszár szerint a hely "egyből bedurrant", és volt már olyan nap, amikor az utcán állt a sor.Huszártól soha nem állt messze a magyar konyha, már karrierje kezdetén, a Mákban is malacfület meg pacalt főzött, de már inkább a Beszállóból és a Fámából ismert távol-keleti konyha az újabb szerelme, ami egy három hónapos vietnami utazás eredménye volt. A Zuzuban sok olyan fogás van étlapon, amit Huszár még a Mákban talált ki, a töltött paprika vagy a fasírt már ott is sikerrel szerepelt.

ORIENTLine
Weboldalunk sütiket használ a magasabb felhasználó élmény miatt
Bezárom